Óh, mily boldogság!

Immánuel, óh, mily boldogság,

nyíljon a szív és szóljon a száj!

Istennek zengjen dicséretet,

eljött közénk az égi követ!

A világnak örömhírt hozott,

csillag gyúlt az égen ragyogón.

Bölcsek követték a csillagot,

amely Hozzá utat mutatott.

Az a csillag ma is fenn ragyog,

sugárzón hirdeti karácsonyt.

Ki éjsötétben néz az égre,

látja: ma is égő a fénye.

Bölcsek ma is, kik követik Őt,

a Megváltót, a hőn Szeretőt.

Jöjj el mielőbb Nagy Király!

Jöjj el mielőbb Nagy Király!

Hívő néped jöttödre vár.

Várakozó szeretettel,

vággyal tekint az égre fel.

Reményt árasztó fénysugár,

ami áttör tél homályán,

Hozzád vonzza szíveinket,

zeng Feléd a hálaének.

Te vagy kincsünk és örömünk,

Tebenned van reménységünk.

Jöjj el mielőbb Nagy Király!

Hívő néped jöttödre vár.

Schvalm Rózsa

(2010-12-12)

Pereméről nézem

Pereméről nézem e világot,

a ballagó idő oromzatán,

Elmerengve néha meg-megállok,

vajon miért az örök rohanás?

Megértettem már az idők szavát,

nem áltatom magam ábrándokkal.

A földnek vándora vagyok csupán,

amíg lelkem e porhüvely foglya.

E világ kincse már nem ejt rabul,

sorsa az enyészet, mulandóság.

Ideig való, a fénye megfakul,

hogy megszerezzem nem űz már a vágy.

Szemem előtt tágul a láthatár,

kincseit tárja egy másik világ.

Két külön világ

Isten világa végtelen,

ember világunk oly kicsi.

Bár szárnyaló a képzelet,

önmagát túl nem lépheti.

Nem élhet burokba zárva,

építve magas falakat.

Szükség van változásra,

mi a falakon túl mutat.

Egységes egész a világ,

bölcs hatalom igazgatja.

Legyőzve minden akadályt,

fénylőn ragyog a keresztfa.

Schvalm Rózsa

(2012-11-06)

A Biblia

Istentől ihletett az írott szó,

amit a Biblia rejt lapjain.

Gondolat, amely gondolathoz szól,

a helyes úton járni megtanít.

Kincset talál a hittel olvasó,

mint gyöngyhalász megleli a csodát,

Igazgyöngyként gördülő sorok,

mennyei szózat égi fonalán.

A kegyelem irányjelző hangja,

amely megkímél a tévelygéstől.

Lelket megszólító sugallata.

bátorító és megtartó erő.

Schvalm Rózsa

(2012-10-29)

Hol az élet utak véget érnek



Temetők néma csendjében ma este,

mintha a csillagos ég tükröződne.

Mécsesek és gyertyák villódzó fénye

vetül, színpompás, virágos kertjére.



Itt, hol az életutak véget érnek,

csak porladó testet rejt hantok mélye.

Testben a lélek nem lakik odalent,

más dimenzióban már otthonra lelt.



Tétován, a képzelet idézi fel

lobbanó gyertyafényben az emléket.

Fájdalom elpihent már békességben,

majdani találkozás reményében.



Az idő malma őrli perceinket,

s akik most idézzük emlékeinket,

felettünk is elsuhannak az évek,

mi is elmegyünk, ha szólít a végzet.

Fényszikrákat szór az őszi ég

Ma még fényszikrákat szór az őszi ég,

de sűrűn hull már fákról a levél.

Süppedő szőnyegén szökken a szellő,

csend, némaságtól visszhangos az erdő.

Valami fenséges nyugalom árad,

bűvös illata betölti a tájat.

Sejtelmesen hullámzik az éterben,

az ősz búcsút hintő hűs lehelete.

Szürkülő ég alatt varjúcsapat száll,

esthomályon tör át halvány holdsugár.

Dér-ezüst hajjal ébred már a holnap,

közelgő tél fuvallatát súgja.