””””Ne akarj a kereszteden könnyíteni”””””

Kemény a harc nehéz a kereszt terhe,
nem bírom már,sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki egyszer meglátod,s megérted hogy mért volt a keresztre szükségképpeni roskad le az út szél kövére.
Bot a kezében,bárcsak célhoz érne,de nem megy tovább,hogy érje el,ha olyan nehéz terheket cipel.


Amikor elindult,erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott,magára maradt szép napolna vége ,keserves árva lesz az öregsége.

Lekvár cukorbetegeknek

Címkék: cukor   cukorbetegség   cukorfajták   cukorszint   lekvár   lekvárfőzés   nyírfacukor  

Néhány hete kaptunk egy kedves levelet egy olvasónktól, aki tanácsot kért tőlünk, hogy cukorbetegként hogyan tehetne el gyümölcsöt, hogyan főzhetne lekvárt. Hát persze, hiszen érik a sárgabarack, a meggy, a málna… hogy maradhatna ki bárki a lekvárfőzés örömeiből!

Nyakunkon a lekvár-szezon, de mivel a hagyományos receptek gyakran éppen annyi cukrot javasolnak, mint amennyi gyümölcsöt, ez a cukorbetegek számára biztosan méreg!

"Mindig az a perc a legszebb perc,
mit meg nem ad az élet,
az a legszebb csók, amit el nem csókolunk.

Mindig az az álom volt a szép,
mely gyorsan semmivé lett,
amit soha többé meg nem álmodunk."

"Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek, egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent."

Csók: Egy Édes Kis Semmiség....

Fehér Miklós: Tudsz-e őrizni

Tudsz-e őrizni illatot,
Régi csókot, elszállt pillanatot,
Felszáradt könnyet, eltűnt álmot,
Elviselve a valóságot?
Tudsz-e őrizni örömöt,
Kezedben parazsat, öledben gyönyört,
Feledve múltad fájdalmait,
Lelkedben szerelmünk hamvait?
Tudsz-e őrizni fényeket,
Első ölelést, boldog perceket,
Szeretkezésünk apró titkait,
Távolodó léptek hangjait?
Tudsz-e őrizni álmokat,
Sötétben fényt, hívó hangomat,
Féltékeny sértést, bántásokat,
Meggondolatlan átkokat?

A gyermek nézte a nagyapját amint levelet ír.Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
-Olyan mesét írsz,ami velünk megtörtént?Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?
Nagyapja, élbe hagyta az írást és mosolyogva ezt mondta unokájának:
-Igaz,rólad írok.Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza amivel írok.
Szeretném,ha ilyen lennél te is amikor megnősz.
A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát,mivel semmi különöset nem látott rajta.
-De ez olyan mint az összes többi ceruza,amit életemben láttam!

Hold szitálja gyöngyszemeit
Csillagokra fátyolt terít
Szalad a szél, tovább zenél
Suttogása édes remény.

Dunna alatt álmok, vágyak
Lábujjhegyen Rád találnak
S a reggeli ébredéssel
Angyalszárnyon tovalibben.

Fáraszt, hogy mégis hiába ömölt
fejemre a perc lágy, szirupos árja,
a koponyám: kerek, fanyar gyümölcs,
magányom mégis csonthéjába zárja.

Kemény vagyok és omló por vagyok,
nem olvadok és nem köt semmi sem,
ketten vagyunk, mikor magam vagyok,
a lelkem szikla, testem végtelen.

De mindez fáraszt. Indulnék tovább,
Egyiptomba, fürödni, vagy gyereknek,
– csak már az emlék és valami vágy
fogyó türelmem alján felderengtek.

S míg ülök, hűs hajnali ágyamon,
s mint szemem alját kék lepi a házat,
belenyugodni lassan, bágyadón,
majd megtanít a virradó alázat.